Marcellust a VIII. kerületben találta az egyik önkéntesünk.

Chip nem volt benne.

Lábát műteni kellett, ráadásul nagyon lassan gyógyult.

Ivartalanítás után átkerült a Mosoly Állatvédő Egyesület és Rehabilitációs Központba, ahol szakemberek segítségével tanul egy kis jó modort, a mi „kis” Scooby Doonk.

Majd átkerült az Élj Már Dog rehab csapatához, most ők foglalkoznak vele. Az ő leírásukat olvashatjátok:

Kicsi Marcellusunk nagyon szeretne magának egy saját családot.

Jelenleg ideiglenes befogadónál él, családi környezetben, családi programokkal és ezt is szeretnénk neki biztosítani majd a továbbiakban is.

Marcellusnak volt egy komoly lábtörése és ebből fakadóan sajnos a lába nem 100%-os, de úgy tűnik szépen jön helyre. Kapott egy csuklószorítót, ami leveszi a terhelést a csuklójáról és ideiglenes befogadója folyamatosan viszi fizióra, plusz otthon is tornáztatja, masszírozza.

Ennek köszönhetően Marcellus már nem sántít annyira és ezáltal egyre inkább előtör belőle az energikus Malinois vér.

Már többet kell fegyelmezni és pörög a fején is, hiszen szűnik a fájdalma. Ez egy nagyon jó hír nekünk, hiszen kezd jól lenni, viszont rossz hír az ideiglenes befogadójának, aki eddig egy nagyon nyugodt, kedves, bájos kutyával élt együtt 🙂

Szóval a jelen állás szerint Marcellus egy energikus Malinois mix, aki nagyon kedves, végtelenül szerethető és két perc alatt levesz a lábadról, ha megismered. De majd aktív életet szeretne élni, határozott gazda mellett, aki a lábikójával is foglalkozik majd. Heti egy fizió és otthon napi 5-10 perc torna, masszázs.

Mindenképp csak benti kutyának adjuk, ő már lakáskutya! Szobatiszta, tisztelettudó, nem ugat, nem rág szét semmit, nem kaparja le a tapétát. Nyugalomban fekszik otthon és várja a gazdit.

Minden embert szeret, de idegenekkel bizalmatlan, őrzi a házat, de nem akarja kidönteni a kerítést.
Amíg be nem engedi a gazdi az idegent, onnantól megy barátkozni.

Kutyákkal jól kijön, de idegen kanokkal hajlamos kekeckedni, de ez is amolyan magamutogatás, mert ha komolyabbra fordul a dolog, akkor már tiplizik is onnan.

Bunyóba nem megy bele és ha nekiugranak akkor is igyekszik mihamarabb kikerülni a szituációból.

6 éves, ivartalanított Malinois mix kan.

Marcellus iránt a 06-30-444-1682-es telefonszámon lehet érdeklődni, illetve az Élj Már Dog Rehab facebook oldalán privát üzenetben várjuk a bemutatkozó leveleiket.

Marcellus képekben

Related Projects

Start typing and press Enter to search