Az ország egyetlen olyan kutyája, akinél jól jött a szilveszteri bulihangulat…. ennyire még sosem örültünk ,,balesetes” kutyának.

Több év sikertelen próbálkozás után sikerült elkapni Mollyt.

Chipes volt. Menhelyről fogadták örökbe közel 4 éve. Pár nappal az örökbefogadás után megszökött. Erről a menhelyet nem értesítették. Azóta kóborolt.

Mostantól mi segítünk neki egy új életet kezdeni.

Molly egyre ügyesebb, amióta ideiglenesénél van. Most már hosszú kötéllel el mertük engedni zárt területen és nem próbált szökni, pedig eddig minden igyekezetével ezen dolgozott. Kereste a rést a pajzson, de hiába. Kezdi felfogni, hogy itt finom falatok, nyugalom, simogatás és szeretet veszi körül és még fázni sem kell.
Négy évig (túl)élt az utcán, ideje, hogy boldog legyen.

5 éves 10 kg-os szuka.

Sajnos szívférges, amit gyógyszerrel kell kezelni, reméljük csak pár hónapig, ebben segítünk.

Autóhoz szokott, szobatiszta, cica- és kutyabarát. Oltott és ivartalanított.

Molly iránt a 06-30-444-1682-es telefonszámon lehet érdeklődni vagy az ebremeny@ebremeny.hu-ra várjuk bemutatkozó leveleiket.

Molly képekben

Related Projects
  • Bendegúz
    Bendegúz
    Gazdira talált kutya
  • Csoki
    Csoki
    Gazdira talált kutya
  • Mylo
    Mylo
    Gazdira talált kutya
  • Albert
    Albert
    Gazdira talált kutya Nagytermetű

Start typing and press Enter to search